Pages from 2018_13-14_Ds_All.pdf

46 

I

 2018. ÁPRILIS 8. 

I

 83. ÉVFOLYAM, 13–14. SZÁM

PRESBITERI MELLÉKLET

I

evangélikus

 Élet

Reménnyel teli izgalommal 

érkeztünk a jól megpakolt IFA 
teherautóval 1984-ben első 
szolgálati helyünkre, Geren-
dásra. Feleségem a második 
babát várta. Erzsike nagy sze-
retettel fogadott, tudta, hogy a 
fárasztó útról érkezve jólesik a 
jó szó és az étel. 

Ötvenöt  éves volt,  friss 

nyug

díjasként beiratkozott a 

teológia  levelező  tagozatá-
ra. Örült a fiatal lelkésznek, 
a közös szolgálatnak. Sokat 
beszélgettünk, imádkoztunk, 
és a szolgálatba is bevontam. 

Ekkor érkezett a rossz hír: 

Erzsike  rákos. A  szegedi  kli-
nikán az orvos személyesen 
mondta  nekem,  hogy  nincs 
sok remény. A szokásos csü-
törtök esti bibliaóráról koráb-
ban soha nem hiányzott. Most 
ő a klinikán, mi pedig a gyüle-
kezeti teremben imádkoztunk 
érte  a  kis  csapattal.  Ezúttal 
Istentől kapott szabadsággal, 
reménységgel kértem Erzsike 
gyógyulását – és megtörtént a 
csoda, visszakerült a gyüleke-
zeti munkába. Még közel húsz 
évet kapott az Úrtól. 

Ennél még nagyobb csoda 

volt lelki megújulása. Teljes ér-

tékű munkatársam lett, együtt 
látogattunk, vittünk betegek-
nek úrvacsorát, ő helyettesí-
tett a vasárnapi istentisztelete-
ken is, ha mennem kellett más 
gyülekezetbe. A rendszerváltás 
előtt sikerült bejutnunk az is-
kolába, ebben is erősített, és 
ő is vállalt hittanórákat. Mire 
befejeződött  a  csorvás–ge-
rendási  szolgálatom,  Erzsike 
szinte minden területen pó-
tolni tudott. 

Évek  múlva  meglátogat-

tam. A virágzó meggyfák közül 
jött elő, ahogy szokott, moso-
lyogva. Naptól cserzett arcáról 
sugárzott a hit. Azt panaszolta, 
hogy a kilenc meggyfa szépen 
virágzik ugyan, de nem terem. 

Uram, hálát adok is Mezőfi 

Erzsébetért, akinek hite sok és 
jó gyümölcsöt termett!

í

Csorváson a nyolcvanas évek-

ben mélyponton volt a gyüle-

kezet. Évek óta nem volt ke-
resztelő, konfirmáció, esküvő. 
Kevesen jártak templomba, ők 
is nagyobbrészt hetven év kö-
rüliek. Már a parókia eladása 
is szóba került. De volt egy kis 
lelkes csapat és annak egy ki-

emelkedő személyisége: Csiz-
madia Antalné, Marika néni és 
mellette Tóni bácsi, hűséges 
férje. Ott éltem át annak va-
lóságát,  hogy  Isten  gyerme-
keinek – e körön belül a lelké-
szeknek és a presbitereknek – 
a munkaköri leírása a favágás-
tól a halottak feltámasztásáig 
mindent magában foglal. 

Marika néni ekkor már el-

múlt hetven, de teli volt hit-
tel, lelkesedéssel, ötletekkel. 
„Jánoskám, megoldjuk, Isten 
megsegít!”  –  mondogatta. 
Mindent  együtt  csináltunk: 
imádkozás, bibliaolvasás, ter-
vezés, takarítás, árokásás. Me-
szeltük a gyülekezeti termet, 
festettük a kerítést, szerveztük 
a programokat, megbeszéltük 
a látogatásokat. Unokája lehet-
tem volna, de elfogadott mun-
katársnak, testvérnek. Amikor 
közeledett a presbiterválasz-
tás, kértem, hogy vállalja el ezt 
is. Csodálkozva kérdezte, hogy 
miért, az nem az ő dolga. Mire 
én: „Marika néni az igazi pres-
biter!” Az én kedvemért még a 
presbiterséget is elvállalta. 

Micsoda ajándék egy ilyen 

gyülekezeti tag! Kezdő, tapasz-
talatlan lelkész mellé áll, biztat-
ja, segíti, erősíti. 

Uram,  áldalak  Csizmadia 

Antalné, Marika néniért!

í

Urunk után Józsi bácsi és 

Irénke,  a  felesége  volt  szá-

momra fix pont kelenföldi és 
budai egyházmegyei szolgála-
tom idején. Amikor kissé szo-
rongva léptem a templomba, 
tekintetem  először  őket  ke-
reste. Igazi testvérek, munka-
társak, barátok voltak. Érezni 

lehetett a felém sugárzó biz-
tatást: itt vagyunk, segítünk, 
imádkozunk.  Józsi  bácsival 
megkaptuk az egyházmegye 
vezetésének  felelősségét  is. 
Mindenhová együtt mentünk. 
Végigbeszélgettük az utat, volt 
miről.  Ritkán  tapasztalható 
egységben láttuk az Úr ügyét, 
az egyházat, társadalmat, po-
litikát.  Biztonságot  jelentett 
számomra, hogy minden prog-

ramon  –  megyei  közgyűlés, 
helyi presbiteri értekezletek – 
jegyzetelt. Erre nem kellett kü-
lön felkérnem. Rázósabb kér-
déseknél azonnal megtalálta az 
egyházi törvény odavonatkozó 
paragrafusát. Négy templom 
építését és más beruházások 
ügyét segítettük a Budai Egy-
házmegyében.  A  kettős  iga 
nem billegett, együtt húztuk a 
kocsit. Budáról intézte a szá-
mára kedves tolnanémedi gyü-
lekezet ügyét is. 

A finisben sokszor voltunk 

együtt az ágyánál a családja 
körében. Fájdalmai ellenére is  
derű, kedvesség, jóindulat és 
hit sugárzott belőle. 

Uram, köszönöm dr. Győ-

ri Józsefet, az igazi presbitert 
neked!



 s

zeVerényi

 j

ános

Favágástól a halottak  

feltámasztásáig

Hálaadás egykori presbiter testvérekért